About us

About us

Gondolati alapunk

A NAS gondolati alapja azon meggyőződésünk, hogy az egész társadalmat érintő lényeges kérdéseket a nők szempontjainak fokozottabb figyelembe vételével újra kell fogalmazni. A világ, és benne a női szerepek az eltelt években hihetetlen mértékű változáson estek át. A legkorszerűbb technikai eszközök és módszerek mindennapossá válása eltűntette a férfiakat és a nőket elválasztó teljesítményi határokat. A változások az élet minden területén megjelentek, és átrajzolták a hagyományos női szerepeket.

Tevékenységünk
  • stratégiai együttműködések
  • Adományozás
  • rendezvények, kiállítások, konferenciák szervezése
Küldetésünk

A NAS célja, hogy civil szervezetekkel, vállalkozásokkal és önkéntesekkel együttműködve a vállalkozónők és a civilnők számára Magyarországon és az Európai Unióban képzésekkel, rendezvényekkel, kiadványokkal, partnerkapcsolatokkal, tanácsadással, hálózatok működtetésével, publicitásokon keresztül a nők szerepét erősítse és folyamatosan fejlessze, valamint tudatos, önérvényesítésre képes, a nemzet számára hasznos felnövekvő generáció kialakításában és megerősítésében vegyen részt.

Céljaink, feladataink
  1. a célcsoportba tartozó hazai és határon túli női szervezetek megerősítése, hatékony működésük elősegítése azért, hogy saját céljaikat sikeresen tudják megvalósítani,
  2. információáramlás és kapcsolatépítés, tapasztalatcsere és tapasztalatszerzés, együttműködés segítése hazai és nemzetközi szinten az előbbiekben említett szervezetek esetében, azok tagjai között, hogy hathatósan tudják az esélyegyenlőségi érdekeket képviselni, horizontális és vertikális szempontok alapján,
  3. szoros kooperáció hasonló érdeklődésű hazai és nemzetközi intézményekkel és szervezetekkel, közös rendezvények szervezése,
  4. felmérni a hazai és nemzetközi nőszervezetek és mozgalmak eddigi eredményeit,
  5. meghatározni a megváltozott körülményekhez igazodó célokat,
  6. hozzárendelni a legkorszerűbb technikai eszközöket és módszereket,
  7. hozzáférhetővé tenni a folyamatosan frissülő ismeretanyagot,
  8. az erőforrások allokációjával (humán, tárgyi, gazdasági) segíteni a női szervezetek munkáját, egységes arculat és kommunikáció kialakítása,
  9. egy integráns szervezetként való megjelenés a nyilvánosság előtt.